(Írta: Takács Martin; fotók: Takács Martin és Fábián Levente)

December 6-án került megrendezésre iskolánkban a hagyományos Mikulásműsor, idén is a végzősök előadásában. Ez alkalommal a közelgő apátválasztás köré szervezték műsorukat. A műsor előtt én fotósként előbb bejutottam, így láttam, milyen nagy előkészülettel járt. Az előadást megelőzően is fergeteges volt a hangulat, s miután elkezdődött a visszaszámlálás, már hangosan kántálták a szokásos szövegeket!

Majd elkezdődött a műsor, és hatalmas ováció fogadta a konferálókat! Ezután bevonultak a "színészek" és a tanár párjuk. Ez a bevonulás hollywoodi stílusúra sikeredett, minden tanárnak volt egy hozzá illő zenéje. Ráadásul mindenkinek volt egy kis jelenete a bevonulás után, amit az előadás előtt a színfalak mögött találtak ki a párosok.

                       Iskolai agresszió a mikulásműsoron (egyetlen diáknak sem esett bántódása).

Majd elindult a történet: az egyik atya nem vett jegyet a főapát úrnak haza Amerikából, és ezért új apátot kell választani. Ezt bencés megbeszélés keretében tudjuk meg.

                            Barcza tanár úr beszédet mond a válságtanácskozáson.

Ez után színpadi jeleneteket és igényes kisfilmeket láthattunk arról, hogy hogyan fűzik meg egymást a diákság apátjelöltjei: Albin atya, Konrád atya és Cirill atya. (Az első, már akkor is igen humoros jelenetek alatt még nem sejthettük, hogy a későbbiek ennél is jobbak lesznek!) Majd egy tanárok és bencések által tartott ülést láthattunk, ahol az esélyeseket beszélték meg. Ezután kezdődött a műsor egyik fénypontja, amikor a jelöltek próbálnak szavazatokat szerezni maguknak.

                                                      Konrád atya a vastrónon.

Ezt különböző módokon teszik meg: például Albin atya a takartítőnőket kéri meg, hogy kamerákat szereljenek fel bizonyos helyekre, Márton testvér "kívánatos" sütiket készít Zoli séffel, Konrád atya pedig a tanárság női tagjainak ajánl jobb körülményeket, feltéve, ha rá szavaznak.

                      Ez még Pannonhalmán is elég szokatlan: musicalbetét a mikulásműsoron.

Ezután bejátszásokban és a színpadon a 12. évfolyam néhány tanárjának óráiba kaptunk betekintést, persze jócskán kiparodizálva! Ez után Cirill atya már használt kaparós-sorsjegyeket ad Drozdík tanár úrnak, aki erre válaszul egy bombát készít, majd csempész be a szavazásra. Ezután fehér füst száll fel az apátságból, ami miatt nagy ováció tör ki, és ez megzavarja a szavazást. Hamarosan a bomba is felrobban.

Mire "kitisztul a terep", a főapát úr valahogyan hazatér, és jön vele egy mikulás is, aki kihirdeti, hogy csütörtökön továbbalvás és feletmentesség, emiatt a valódi vezetőség fogja a fejét! E hosszú előadás végén a szereplők egy hatalmas bulit csaptak.

                                          Asztrik atya és a Mikulás megmentik a napot.

Elképesztően jó volt a mikulásműsor számomra, és szerintem az egész osztálynak, hiszen nekünk ez volt az első.

                                                                  Titusz atyák.

                                                           Szalai tanár urak.

                                                           Csertán tanár urak.

                                                            Barcza tanár urak.

(Írta: Kiss-Geosits Bertalan; fotók: Fábián Levente)

Bécs nem csak ma nagy, sőt, a fénykorában több ember élt itt, mint most. A Habsburgoknak, ennek a hatalmas uralkodó dinasztiának nagy volt a befolyása. Nagyrészt az ő műgyűjteményüket, képtárukat, fegyvereiket, érméiket, aranyból, ezüstből, elefántcsontból és üvegből készült tárgyaikat tekinthetjük meg a Kunsthistorisches Museum kiállításain.

                                                            Az előcsarnok lépcsőjén.

Reggel nyolckor indultunk el Pannonhalmáról, ahonnan elbuszoztunk egészen a Természettudományi Múzeumig. Innen egyenesen a múzeumba mentünk. A Kunstkammer freskókkal díszített termei és az egyszínű falak jól passzoltak a drágábbnál-drágább kincsekhez és dísztárgyakhoz. Minden volt itt, ami giccs és fényűzés: gyémánt berakásos sótartótól kezdve tüzelő ágyúval felszerelt hajómodellig.

                                                   Díszkancsó a Kunstkammerből.

                    Az a bizonyos 500 éves automata hajó - zenél, mozog, tüzel.

                              Sokak kedvence: lazúrkő díszedény.

                                Gyöngyházzal díszített készlet (főúri esküvői ajándék).

                     Imadió a 16. századi Hollandiából miniatűr keresztrefeszítéssel.

Még egy egész nap alatt sem lehetne végignézni a múzeumot, hiszen annyi minden van itt, hogy csak egy-egy kiállításra rá lehetne szánni egy napot. A múzeum egyik nagy, aktuális látványossága a festménykiállításon megtalálható Rubens-kiállítás volt. Az emelet csak úgy hemzsegett a különféle, jobbnál-jobb festményektől. Nagyon érdekes volt még a görög-római részleg, valamint az egyiptomi részleg is izgalmas, új szemszögből mutatta meg az egyik legfejlettebb ókori kultúrát.

Mikor a múzeumban végeztünk (vagy úgy gondoltuk, hogy mára ennyi elég volt), kaptunk egy kis szabadidőt, amit a közeli karácsonyi vásárban tölthettünk el. Rengetegféle portékát árultak a maximálisan élethű tömör csokoládé-csavaroktól kezdve a 4 eurós forrócsokin keresztül a változatos karácsonyi díszekig.

                                             A vásár központi helyszíne, a Rathausplatz.

                                      Ilyenkor fényben fürdik az egész város.

Késő este, rengeteg szép élménnyel tértünk haza.

(Szerző: Csonka Előd és Horváth Dávid; fotók: Costantini Marco, Domján Leó és Fábián Levente)

A Szent Márton-hét az iskola legnagyobb ünnepei közé tartozik, és csupa jót hallottunk róla, így nem csoda, hogy mikor a kéthetes őszi szünet után visszatértünk Pannonhalmára, kíváncsian és izgatottan vártuk, milyen meglepetéseket tartogatnak a programok.

Hétfőn még csak bemelegítettünk: megbeszéltük, hogy milyen osztályprogramot fogunk csinálni, megnéztük a kitűzött előadások időpontját, és mint általában, ment tovább az élet.

Kedden délután Titusz atya megnyitotta a hetet, és a Győr-Moson-Sopron megyei Mozgássérültek egyesületének köszönhetően mélyebb bepillantást nyerhettünk a végtaghiánnyal küzdő emberek életébe.

                                                                 Részlet a nyitóelőadásból.

Szerdán már több program is volt, este pedig Ambrus atya egy a témához kapcsolódó filmet vetített nekünk a paralimpiai játékok megalapításáról. (Gutmann: egy kivételes ember)

Csütörtökön is folytatódtak az előadások, de a legnagyobb élmény a péntek volt. A stúdiumok elmaradtak, helyettük egy csendesóra keretében az előre kiválasztott előadásokat hallgathattuk meg. Ezután a vacsorát különféle osztálykonyhákban lehetett elkölteni; hirdetéseik reggel óta befedtek minden tenyérnyi szabad helyet a falakon, korlátokon és lépcsőkön.

                                               Plakátok a hirdetőtáblán (és mindenhol).

Volt olasz konyha, kínai ételek, kalózos témájú komplett étterem zenés aláfestéssel, KFC-stílusú önkiszolgáló BBQ csirkeszárnyakkal és Kofolával. Ez utóbbit Németh Tamás tanár úr előző osztálya honosította meg Pannonhalmán, és mivel ők tavaly elballagtak, a többi osztály kapva kapott az alkalmon, hogy betöltsék a keletkezett űrt, így felvállalva a „Kofola-díler” szerepét.

                                                                   A 10. A győztes menüje.

A vacsora befejeztével számos érdekes program közül választhattunk, többek között „Tanárok közt” címmel szurkolhattunk egy kvízjátékon a tanári kar néhány tagjának, lehetett dartsozni és még Xbox-os Fifa-mérkőzés is volt.

Vasárnap délelőtt ünnepi misével adtunk hálát az elmúlt hétért, délután pedig néhány más program mellett bolhapiacon válogathattunk a portékák között. Mindezek után még árverés is volt a végzős osztály szervezésében, amelyen olyan áruk szerepeltek, mint egy a tornaterem falából kivett tégla, vagy egy Feith Péter tanár úr által szerkesztett kutyás magazin.

Az idei Szent Márton-hét – számunkra az első - programokban és élményekben gazdag, tanulságos rendezvénysorozat volt, amely még több színt vitt az amúgy sem unalmas hétköznapokba.

(Szerző: Győriványi Csongor; képek: Bartus Péter, Győriványi Csongor)

Október 8-án vasárnap került megrendezésre a szokásos őszi tájfutás. Nekem még nem számított szokásosnak, mert ez az első alkalom, hogy tájfutáson veszek részt. Amikor megtudtam, hogy lesz ilyen, akkor eszembe jutott, hogy ebből milyen jó szöveget lehetne írni az osztályblogra, mivel a téma is érdekel, és biztos nagy élmény lesz.

Az előző nap volt egy tájékoztató, amin elmondták, hogy a jelek mit jelentenek a térképen. Ez nagyon hasznos volt. Én nagyon vártam ezt az eseményt, mert amit hallottam róla, az csak jó volt, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert szeretem kipróbálni, hogy mire vagyok képes, mik a határaim.

                                     Az elsőre rejtélyesnek tűnő tájfutótérkép az állomásokkal.

Vasárnap kicsivel reggel 8 után indult a busz, ami kivitt minket a körülbelül  45 percnyire lévő terepre. Az elején nem igazán tudtuk, hogy merre induljunk, és bementünk egy nagy susnyásba, ami mellett volt egy járhatóbb út is, amire aztán átmentünk.  A tájfutásban egy térképpel és egy iránytűvel (ami nekünk már nem jutott de így is jól elboldogultunk) kell eljutni a megjelölt helyekig, ahol zsírkrétával be kell húzni egy vonalat a térképünk hátoldalán. Így igazoljuk, hogy jártunk ott.

                                                               Turistautak? Ugyan!

A tájfutás végül inkább csak egy túra lett. A futás elmaradt – az utolsó kb. 100 métert leszámítva – de a táj megmaradt, ugyanis  az nagyon szép volt. Olyan hely is akadt, ahonnan lehetett látni a távolban az apátságot.

Igyekeztünk olyan helyeken menni, ahol kisebb a szintkülönbség, akkor is, ha az hosszabb út volt – így ugyanis összességében hamarabb meg tudtuk tenni a távot. A terep nekem nagyon tetszett, mert változatos volt, eléggé sok volt benne az emelkedő és a völgy. Bár ezek megnehezítettek a túrát, ugyanakkor izgalmassá is tették.

Igyekeztünk olyan helyeken menni, ahol kisebb a szintkülönbség. Domonkos is mindig teljes megfontoltsággal választotta a legegyszerűbb megoldást.

Az elején még úgy volt, hogy csak páran megyünk együtt. Ebből aztán lett körülbelül 15 ember. De nem volt ez gond, mert jó társaság volt, és jót beszélgettünk, meg jobb is volt együtt rájönni, hogy merre érdemes menni és merre van a helyes irány. Volt olyan, hogy a térkép valamit máshogy jelzett, mint ahogy azt a valóságban tapasztaltuk, de ez sem okozott problémát, mert így is visszaértünk, és megtaláltuk az összes pontot.

Volt, amikor Titusz atya is csatlakozott hozzánk, de mivel ő már több tájfutáson is részt vett, tehát már gyakorlottabb volt ebben, hamar leelőzött minket.

Amikor már szinte a célegyenesben voltunk, át kellett vágni egy nagy növények által sűrűn benőtt területen. Azzal a résszel nagyon sok idő elment. A csalánnal és sok tüskés növénnyel benőtt domboldal nagyon meredek is volt, tehát ha valaki megcsúszott, akkor a tüskés bokrokban állt meg.

                                                              A dzsindzsás közepén.

                                                                    Úttörés közben.

Annak, aki az utat törte (köszönet ezért Bartus Péternek) a csalánok teljesen szétcsíptek a kezét, és a tövisek is alaposan összeszúrták. Ebből a hátrébb lévők sem maradtak ki, csak éppen kevesebbet kaptak belőle.

                                                      Peti megszenvedett a csapat sikeréért.

9:43 kor indultam, és kicsivel 13 előtt értem vissza. Amikor visszaérkeztünk a kiindulási pontig, akkor ott az erdő szélén ebédeltünk és visszaindultunk. Nekem ez a nap nagyon tetszett, és biztos, hogy a legközelebbi tájfutáson is részt veszek.

(Szerző: Feczkó Csongor; Képek: Németh Tamás)

Ittlétünk negyedik hétvégéjén kirándulni mentünk Tihanyba. Ennek célja egyrészt osztálykirándulás, összekovácsolódás volt, másrészt a bencés rend és a bencés értékek tüzetesebb megismerése.

Szeptember 23-án útnak indultunk a Tihanyi-félszigetre. Előző nap kaptunk ételcsomagot, mely két ember számára kenyeret, dán szalámit, kolbászkrémet, croissant-t és „kockasajtot” tartalmazott. Valakinek sok, nekem például kevés volt, mivel nagyon szeretem ezeket az ételeket.

Kirándulásunk első napja kisebb túrából állt, a Lóczy Lajos Tanösvényt jártuk végig. Tihanyban állt meg a buszunk, innen indultunk túránkra. Az első állomás a Szélmarta-sziklák voltak, itt tízóraiztunk. Utunkat a Kis-erdő-tető felé folytattuk, útközben gyönyörű kilátás nyílt a Külső-tóra. Hamarosan szőlőket, gyümölcsösöket érintve a Belső-tó partjára érkeztünk. Bevártuk a csapat lemaradozott részét, és továbbmentünk az Aranyház-gejzírkúphoz.

Az Aranyház-gejzírkúpnál

Itt mindenki nagy örömmel mászott föl a sziklákra, a leghajmeresztőbb mutatványokkal. Nagyon tetszettek nekem a sziklák, ugyanis nagyon szeretek mászni. Persze a legnehezebb részen próbálkoztunk, kisebb-nagyobb sikerrel. Továbbindulva kis kitérőt tettünk az Átjáró-barlanghoz. Visszatérve a tanösvényre további gejzírkúpokat érintve folytattuk utunkat. Hamarosan megálltunk ebédelni. Itt a csapat kis része papírszemétből és gallyakból kis tüzet rakott. Ezt sokan körbeültük, jót beszélgettünk. Hosszabb útszakasz következett, ám hamarosan kiértünk a műútra az erdei iskolához.

Folytattuk túránkat, nehezebb szakaszok következtek. Meredek emelkedők voltak, de a gyönyörű kilátás a Balatonra feledtette velünk a fáradtságot. Sajnos a turistajelzések nem voltak minden esetben felfestve, ezért sok elágazásnál többen kerestük a jelzést a különböző ösvényeken. Nemsokára felértünk a gerincre, és az útvonalat kissé elhagyva egy csapáson fölmásztunk az Apát-hegyi-kilátóhoz.

Innen már csakhamar lejutottunk a műúthoz, ahol felvett minket a buszunk. Nagyon élveztem a túrát. Szállásunk Alsóörsön, a bencés nyaralóban volt. Nagy nehézségek árán sikerült kinyitni a szobákat. Mindenki behordta a csomagját, majd társasozással múlattuk az időt, amíg meg nem érkezett: a PIZZA. Vacsorára ugyanis pizzát rendeltünk. Nagyon finom volt. Étkezés után egy filmet néztünk meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságról, sok új dolgot tanultunk.

Nagy nehezen mindenkinek jutott fekvőhely és végre sikerült mindenkinek lefürdenie és lefeküdnie. Fáradtak voltunk, hamar álomba merültünk. Másnap reggel reggeli után kitakarítottunk magunk után, majd Tihanyba mentünk szentmisére. Ezután megnéztük az apátságot, I. András királyunk sírját, majd következett a mindenki által várva-várt ebéd. Szabadprogram következett, majd nemsokára hazaindultunk Pannonhalmára.

Olyan volt a kilátás, hogy le sem bírtuk venni róla a szemünket.

A kirándulás mindenkinek tetszett és a javára vált. Sok új dolgot tudtunk meg, sokat tanultunk és a csapat kezd összekovácsolódni.